Üdvözöljük Gútán!
2025. január 28. kedd, Károly
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Ahol magyarul beszélnek, ott mindenhol otthon vagyunk

Városunkról

augusztus 9., 20:12 / Szerző: villagutta
Ünnepélyes keretek között írták alá a testvértelepülési szerződést Gúta és Nagydobrony, valamint Gúta és Sepsikőröspatak között.

A 39. Gútai Vásár és Búcsú keretében tartotta meg ünnepi ülését a gútai önkormányzat 2024. augusztus 9-én. Az összejövetelen a város már meglévő testvértelepülései is képviseltették magukat, és megerősítésre került annak a testvérvárosi szerződésnek az aláírása, amely már idén május 23-án Nagydobronyban, egy ott tartott ünnepi közgyűlésen létrejött. Most eljött a küldöttség Kárpátaljáról, és itt is hivatalos formát öltött a két város összekapcsolódása.

Halász Béla, Gúta város polgármestere elmondta, hogy a kapcsolat nem teljesen újkeletű, hiszen a város már többször igyekezett segíteni a háború által sújtott kárpátaljai magyar településnek. Megköszönte a gútai képviselőtestületnek és a lakosságnak, hogy önzetlenül, szívvel lélekkel segítettek, adtak, amit tudtak. Nagy Ferenc, Nagydobrony polgármestere szintén köszönetet mondott a gútaiknak, és azt is hozzátette, hogy a kárpátaljai magyarság ma egy hullámvölgyben van, mert a háború miatt nagyon sok magyar ember, nem ritkán egész családok hagyják el az országot. A következő testvértelepülési szerződés az erdélyi Sepsikőröspatak községgel született meg, amelyet Halász Béla és Kisgyörgy Sándor polgármesterek írtak alá.

Gúta város polgármestere rámutatott, hogy milyen testvéri szeretettel fogadták minden alkalommal a gútaikat Sepsikőröspatakon, és ha azt mondjuk, hogy székely testvéreink, az nem csak egy díszes frázis, hanem valódi testvéri szeretetet jelent. ,,Eddig csak az anyaországból voltak testvérvárosaink, de én elhatároztam, hogy a Kárpát-medence minden részébe eljutunk, ahol magyar testvéreink élnek"-mondta Halász Béla. Kisgyörgy Sándor megköszönte a meghívást, majd megerősítette, hogy mindenkor nagy szeretettel várják a gútaiakat, és ők is mindig úgy jönnek ide, mintha haza jönnének. ,,Ahol magyarul beszélnek, ott mindenhol otthon vagyunk"- tette hozzá. Gúta nem volt ismeretlen a háromszéki településen, mert  Vadkerti Imre néhány éve már Sepsikőröspatak díszpolgára, tehát egyfajta kötődés már kialakult a két közösségben.

Külön felemelő része volt az önkormányzat ünnepi ülésének a Pro Urbe -díj átadása. amelyet idén Fördős Ferencnek ítéltek. Fördős Ferenc 2005 óta dolgozik a Gúta TV-nél. és kamerájával folyamatosan megörökíti a város életét, az anyagok archiválásával, rendszerezésével pedig komoly értékmegőrző munkát végez. Az ünnepi ülés a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

(sj)

Fotó: Gúta Város fb oldala