Bálványszakállastól Erzsébetvárosig- Novák István plébános

Budapest székesfőváros tudvalevőleg kegyurasága a területén levő összes katholikus fő egyházaknak, a melyeknek fentartásárólis gondoskodik, s ezért azt a jogot élvezi, hogy a plébánosokat a székesfőváros törvényhatósági bizottsági közgyűlése választja. Budapest legfiatalabb városrészének, a VII. kerületi Erzsébetvárosnak katholikus plébániája az ország legnépesebb parochiája, mert hiveinek lélekszáma ma már a 80.000- et megközelíti; s igy egy nagy egyháznak a közbizalom által választott lelkésze lenni mindenesetre nagy kitüntetés, mert itt szép tere nyílik a lelkipásztorkodásnak, s a mellett a plébánosi tisztség társadalmilag is előkelő, anyagilag is teljes függetlenséget és jólétet biztosító állás. Nem csoda tehát, hogy a nem rég üresedésbe jött erzsébetvárosi plébánosi állást hírneves egyházi férfiak is szerették volna elnyerni, akik a nyilvános pályázaton csak azért nem vettek részt, mert hamarosan meggyőződtek, hogy a közhangulat már előre oly egyházi férfiú mellett nyilatkozott, akivel szemben ez alkalommal szóba sem jöhettek volna.

S így történt, hogy a székesfővárosnak folyó évi szeptember hó 28-án tartott közgyűlése mondhatni majdnem egyhangúlag (248 szavazattal, ellenjelöltjének 18 szavazatával szemben) Novák Istvánt választotta meg az Erzsébetváros katholikus plébánosává. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának ily ritka impozáns módon nyilvánult közbizalma ez alkalommal valóban oly férfiút tüntetett ki, aki a benne helyezett bizalmat, a közbecsülést és ragaszkodást már eddig is teljes mértékben kiérdemelte. Novák István — akinek arczképét egyidejűleg bemutatjuk — született Bálvány-Szakállason (Csallóköz) 1857. július 26-án. Gimnáziumi tanulmányait elvégezve, belépett az esztergomi egyházmegye papnöveldéjébe, honnan Simor János herczegprimás a Pázmáneumba küldte, s mint ennek növendéke hallgatta a teológiát a bécsi egyetemen, ahol a hittudományoknak licentiátusi fokozatát is elnyerte. 1881. október 8-án pappá szenteltetvén, rövid ideig segédlelkész volt Nagy-Maroson, majd utóbb Komáromban. 1884. márczius óta pedig folyvást az Erzsébetvárosban működött. Itteni segédlelkészkedése alatt az elemi és polgári iskolákban, valamint az országos óvónőképző-intézetben hitoktató és hittanár is volt.

Tanítványai mindenütt rajongó szeretettel vették körül és száz meg száz szegénysorsú növendéke áldja jószívűségét, a kiket tankönyvekkel és ruházattal segített és közülök számosakat álláshoz is juttatott. Plébános-elődjének hosszas betegeskedése alatt, egyházhatósági megbízásból több éven át ő vezette a VII. ker. plébániai hivatalt, s a plébános elhalálozása után a herczegprímás szintén őt nevezte ki plébánoshelyettessé. Novák István tehát már több mint két évtized óta működik jelenlegi hívei körében, akik benne rég megtanulták ismerni és tisztelni a hitbuzgó, példás életű, igazi jó papot s humánus, nemeslelkű emberbarátot, a ki igazi lelkesedéssel és ritka kötelességérzettel él magasztos hivatásának, de a mellett a társadalmi életben is élénken részt vesz, s a közügyek terén, valamint a kulturális mozgalmakban is minden nemes és jó iránt melegen érdeklődik. Mindenkit türelmesen meghallgat, s az arra érdemes soha sem távozik tőle segítség, vagy legalább jó tanács nélkül. Páratlan szívességű vendégszeretete már plébánoshelyettes korában is híres volt. Finom műveltsége, előkelő modora, szeretetreméltó egyénisége rég megnyerték számára a köztiszteletet és népszerűséget. S akik közelebbről ismerik, azok őt mindig mint igazi »grand seigneur«-t említik. Novák Istvánnak plébánossá választásához a főváros törvényhatósága igazán gratulálhat önmagának, mert benne nemcsak az Erzsébetváros, hanem az egész főváros, egy fenkölt lelkű, igazi jó papot s egy talpig derék, nemeslelkű emberbarátot mondhat a magáénak.

(Ország-Világ, 1904.október 9.)