A padovai fegyverszünet, 1918. november 3.

Ez a hadszíntereken is éreztette hatását, a közös hadsereg nem magyar kiegészítésű alakulatai sorra demoralizálódtak. Az események gyújtópontjává ekkor vált az olasz front, ahol az antant nyomására Armando Vittorio Diaz hadseregtábornok négy hadserege – megerősítve két brit és egy francia hadosztállyal – október 24-én indított támadást. A Vittorio Veneto-i csatában az olaszok átkeltek a Piavén, és napok alatt áttörték a Monarchia állásait, pedig az osztrák–magyar csapatok elszántan védekeztek. Amíg a katonák a délnyugati fronton küzdöttek, a Monarchiában sorra alakultak a nemzeti tanácsok.

 Az uralkodói kiáltványban foglaltak ellenére október 25-én Budapesten is nemzeti tanács alakult, október 28-án Prágában kikiáltották a csehszlovák államot, másnap Zágrábban kimondták Horvátország elszakadását és a délszláv államhoz csatlakozását. A háborús hátország végleg összeomlott, így a kettős monarchiát már csak az uralkodó és a közös hadsereg képviselte. Október 30-án Victor Weber Edler von Webenau gyalogsági tábornok Ausztria–Magyarország teljhatalmú megbízottjaként fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett az ellenséggel.

Az egyezmény aláírására november 3-án délután 3 órakor került sor a Padova melletti Villa Giustiban. Ezzel Magyarország számára is véget érni látszott a nagy háború, de a küzdelem területrablássá fajult: antant jóváhagyással megindultak a cseh–szlovák, a szerb és a román csapatok, hogy rátegyék a kezüket az általuk igényelt magyar országrészekre. Padovában – gróf Károlyi Mihályék tudtával – Magyarországot is képviselte Weber gyalogsági tábornok, az antant nevében pedig Pietro Badoglio altábornagy tárgyalt. A győztesek által megszabott demarkációs vonalat ezen az arcvonalszakaszon húzták meg, ami érintette Tirolt, Karintiát, Krajnát, Isztriát és Dalmáciát, ám Magyarországot nem. 

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: wikipédia