Üdvözöljük Gútán!
2024. december 4. szerda, Barbara, Borbála
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Ötgólos győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros új edzője

Sport

július 24., 06:20 / Szerző: villagutta
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.

A nyáron kinevezett Pascal Jansen vezetőedző által irányított zöld-fehérek már az első félidőben eldöntötték az összecsapást, mert Adama Traoré duplájával és Kristoffer Zachariassen találatával háromgólos előnyre tettek szert. A folytatásban sem állt le az FTC, Traoré mesterhármasig jutott, a végeredményt pedig két gólpassza után Marquinhos állította be 11-esből. A formalitásnak tűnő visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik a szigetországban. A párharc győztese a dán Midtjylland és az andorrai Santa Coloma továbbjutójával találkozik a harmadik körben, a vesztes az Európa-liga kvalifikációjában folytatja a szereplését. A magyar bajnoknak három kört kell sikerrel vennie, hogy főtáblára jusson a legrangosabb európai kupasorozatban.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Ferencvárosi TC-The New Saints (walesi) 5-0 (3-0)

Groupama Aréna, 16 231 néző, v.: Guillermo Cuadra (spanyol)
gólszerzők: Traoré (15., 21., 54.), Zachariassen (24.), Marquinhos (62., 11-esből)
sárga lap: Marquinhos (63.), illetve Williams (50.)

    Ferencvárosi TC:
    ----------------
Dibusz - Makreckis (Botka, 76.), Cissé, Gustavo (Knoester, 83.), Ramírez - Rommens, Maiga (Tóth, 76.) - Traoré, Zachariassen, Marquinhos (Owusu, 76.) - Pesic (Kady, 76.)

    The New Saints:
    ---------------
Roberts - Daniels, Pask, Bodenham, Davies (Baker, 89.) - Clark (Bradley, 89.), Smith, Redmond (D. Williams, 63.) - Brobbell, Young (McManus, 76.), J. Williams (Holden, 63.)

 A holland szakember ígéretének megfelelően nagy lendülettel és energikusan kezdett a Ferencváros, amely az első perctől beszorította ellenfelét. A magyar bajnok kifejezetten sok beadással próbálkozott a szélekről - különösen Marquinhos volt elemében a bal oldalon -, de ezeket eleinte rendre semlegesítette a walesi védelem. Csak idő kérdése volt, mikor szereznek vezetést a zöld-fehérek, végül erre alig negyedórát kellett várniuk a szurkolóknak. Az első bekapott gól azonnal meg is törte a rivális ellenállását, ugyanis az ivószünetig már 3-0-s előnyre tett szert az FTC, Traoré második találata remek akció után született.

A vendégek csak elvétve tudták huzamosabb ideig birtokolni a labdát, Dibusz kapujáig pedig még ritkábban jutottak el, de a szünet előtti percekre kiengedett a Ferencváros, ezt jelezte Williams keresztlécet eltaláló lövése. A térfélcserét követően is nyomasztó fölényben futballozott a magyar csapat, amely tulajdonképpen az újabb góllal - Traoré harmadszor volt eredményes - el is döntötte a párharcot. A szigetországiak energiáját teljesen felemésztette a védekezés, de így sem tudták elkerülni a kiütéses vereséget, ugyanis a nagy kedvvel futballozó és két gólpassznál tartó Marquinhos is betalált büntetőből. A hátralévő szűk félórában mindkét fél a lefújást várta, Dibusznak mindössze egyszer kellett komolyabbat védenie a találkozón. A két gárda között osztálykülönbség volt, így ilyen arányban is megérdemelt diadalt aratott a Ferencváros.

Forrás és fotó:MTI