Üdvözöljük Gútán!
2024. december 5. csütörtök, Vilma
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Ismét megidézzük Gútán a hagyományos disznótorok hangulatát

Rendezvények

október 7., 21:40 / Szerző: villagutta
Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Disznótoros mulatság, melynek elsődleges célja, hogy megidézzük a régi hagyományos disznóvágások hangulatát és ízvilágát, mindezt jó hangulat, zene és szórakozás mellett.

Manapság kevés embernek nyílik lehetősége arra, hogy belekóstolhasson ennek a valamikor teljesen természetes és a falusi élet elmaradahatalan részeként jelenlévő gasztronómia esemény ételeibe, így nagy érdeklődés mutatkozott már az elmúlt két évben is a rendezvény iránt. Az ételkínálat teljesen követi a tradíciókat, a kísérő programokat pedig  igyekszünk változatosra összeállítani, hogy minden korosztály megtalálja a kedvérevalót. Ételkínálatunkban idén is szerepel a nagy sikernek örvendő és egyben  ritkaságnak számító sült hagymás vér elkészítése.

Mellette természetesen szerepel a kínálatban húsleves,  takart, toros káposzta, sült  hurka és kolbász, pecsenye és természetesen tepertő is, valamint az érdeklődők akár még egy finom lángost is elfogyaszthatnak.  Az italok tekintetében is bő választékkal készülünk, ötvözve a hagyományokatm és a modern kor elvárásait. A klasszikus forralt bor és puncs mellett különféle rövid italok, sör, csapolt kofola, és limonádék várják a résztvevőket,  illetve idén koktél kínálattal is bővítjük repertoárunkat. Ezéven az előbbieknél is nagyobb hangsúlyt fektetünk  a gyermekek szórakoztatására, mert fontosnak tartjuk, hogy az esemény ne csak az egyéknek, hanem a családoknak is felejthetetlen szórakozást nyújtson. Újításként egy szalmabála "várat" építünk, melyben a gyermekek tudnának játszani, valamint népi fajátékokat is kipróbálhatnának.

Programkülönlegességként idén első ízben szervezzük meg a "Polgármesterek kolbásztöltő versenyét", melyre szeretettel várjuk a környék polgármestereit és csapatait.  A régió 20 polgármestere méri össze kolbásztöltő tudományát. Az elkészült polgármesteri kolbászok  szakmai zsűri által történő kiértékelése mellett ez lehetőséget ad a kapcsolatok építésére, ismerkedésre és természetesen egy közös szórakozásra is. Tavaly városunk vezetője, és a rendezvény fővédnöke, Halász Béla készítette el"polgármesteri kolbászt", amivel a jelenlévők körében osztatlan sikert aratott. Aki esetleg vásárfiával szeretne hazatérni, az sem fog csalódni, mert reggeltől a termelői piac és a környékbeli árusok portékái közül válogathatnak.

A mulatság ideje alatt DJ, valamint különbőző fellépők fokozzák a jókedvet és gazdagítják a programot. A kora esti órákban gútai művészek szórakoztatják a nagyérdéműt, őket  Banyák Róbert hegedűművész és Szabó Árpád nótaénekes váltják a színpadon, majd a Six notes zenekar varázsol fergeteges hangulatot .

Az este utolsó hivatalos programja a tombolahúzás! Mint azt tudjátok a tombola fődíja egy milánói utazás lesz, de a 2. díj sem kevésbé értékes!
Az Árkosi Vasaló Ház tulajdonosa, Bálinth Zoltán jóvoltából 2 fő részére 3 napra ( 2 éjszaka) teljes ellátással Erdélyben Árkoson pihenheti ki a hétköznapok fáradalmait. A hely egy csoda, egy igazi erdélyi, autentikus szálláshely. Az ott élő emberek pedig szintén csodálatosak.

Október 19 -én  9:00-tól sok szeretettel várunk mindenkit!!! 

 

Szerző és fotó: Halász Anita

Disznótoros fotók: Húšťava Adrienn