Értékeink, akikre büszkék lehetünk-Kopócs Tibor festőművész kiállítása Gútán
Rendezvények
Kopócs Tibor az egyik legismertebb felvidéki magyar képzőművész, festő, grafikus, könyvillusztrátor, díszlet-és jelmeztervező, tűzzománckészítő. Gútán 2024. október 3-án a hazai művészvilág elismert szereplőiról készült portréit és karikatúráit állították ki a városháza aulájában. A portrék között megtalálhatjuk többek között Dráfi Mátyás és Boráros Imre 1989-ben vászonra vitt arcképét is.
A kiállítást Halász Béla, Gúta város polgármestere nyitotta meg, aki elmondta, hogy olyan sokan érdeklődnek a művészetek iránt, hogy már talán a városháza aulája lassan kicsinek bizonyul az ilyen jellegű rendezvények befogadására. ,,A város vezetésének továbbra is az a célja, hogy minél több hasonló, valódi értéket hordozó eseménynek adjon otthont. A képeket végignézve jóleső érzés volt felismerni a hazai művészvilág egykori, és ma élő nagyjait, és köszönöm szépen Kopócs Tibornak, hogy arcukat művészi alkotóerővel örökítette meg az utókor számára"- mondta a polgármester.
A kiállítás fővédnökségét dr.Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója vállalta magára, aki kiemelte, hogy egy közösségnek akkor van jövője, ha odafigyel jelenére, vigyázza örökségét és ápolja kultúráját. Gúta városa élen jár ebben, és nem csak saját, hanem tágabb régióinak értékeire is odafigyel. Peczár Károly hivatavezető-helyettes, a kiállítás kurátora rámutatott, hogy Kopócs Tibor igazi polihisztor a képzőművészetben, már magában a festészetben is nagyon sokrétű, hiszen munkái között egyaránt megtalálhatóak a szürrealista és absztrakt képek csakúgy, mint tájképek és a portrék.
Munkásságát több díjjal is elismerték, többek között 2002-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét vehette át, amit még számos rangos elismerés követett. Kopócs Tibor megköszönte a szervezőknek, hogy helyet adtak a kiállításnak, és elmondta, hogy ezek a portrék beszélnek, hiszen történetek és életutak vannak mögöttük. A jeles képzőművész október 1-én ünnepelte 87. születésnapját, ebből az alkalomból a város vezetői külön is felköszöntötték.
Forrás és fotó: (sj)