Üdvözöljük Gútán!
2024. október 26. szombat, Dömötör
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Szólj rám, ha hangosan énekelek- ma 80 éves Kovács Kati előadóművész

Kultúra

október 25., 09:34 / Szerző: villagutta
Verpeléten született 1944. október 25-én Kovács Kati- teljes nevén Kovács Katalin Anna Sarolta, a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb hatású énekesnője. Közel hatvan év alatt önazonos, nyomot hagyó művészként vált a magyar kultúra részévé. Művészetét számos állami és szakmai kitüntetéssel ismerték el.

Nevéhez az 1960-as évek óta több ezer sikeres koncert, több millió eladott lemez és számtalan sláger fűződik. Az énekesnő közismert jellegzetes erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel. Kovács Katinak 116 magyarországi és 25 külföldi önálló lemeze jelent meg, továbbá 328 gyűjteményes albumon jelentek meg felvételei. 49 nagy-, és 92 kislemezével a magyar hanglemezgyártás történetének legtöbb szólólemezével rendelkező előadóművész. Több mint 500 dal van a repertoárjában. Diszkográfiája szerint 487 hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.

Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert. A világ 5 kontinensén (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön 6 nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül), 11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételi. Dalait lefordították még cseh, francia, finn, olasz és spanyol nyelvre is. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.

Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette, de énekelt már magyar népzenét a Csík zenekar kíséretében, megzenésített verset Tóth Bálint költőtől, televíziós felkérésre pedig rapet, magyar nótát vagy operettet. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint hatvan dalának ő a szerzője.

Magyar és külföldi albumok

Suttogva és kiabálva (Qualiton, stúdióalbum, 1970, újra kiadva: 2018)
Autogram helyett (Hungaroton-Pepita stúdióalbum, 1972, újra kiadva: 2018)
Kovács Kati és a Locomotiv GT (Hungaroton-Pepita stúdióalbum, 1974, újra kiadva: 1983, 1994, 2000)
Kati Kovács (album) (Amiga, német nyelvű stúdióalbum, 1974)
Intarzia (album) (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1975, újra kiadva: 2018)
Közel a Naphoz (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1976, újra kiadva: 1995, 2000)
Kati (album) (Amiga, német nyelvű stúdióalbum, 1976)
Rock and roller (Hungaroton-Pepita, válogatásalbum, 1976)
Csendszóró (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1977, újra kiadva: 2018)
Életem lemeze (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1978, újra kiadva: 1994, 2000)
Szívemben zengő dal (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1979, újra kiadva: 2018)


Kovács Kati Tíz (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1980, külföldön is megjelent, angol nyelven, újra kiadva: 2018)
Érj utol (Hungaroton-Pepita, stúdióalbum, 1983, újra kiadva: 2018)
Álmodik az állatkert (Hungaroton, stúdióalbum, 1983)[46]
Szerelmes levél indigóval (Hungaroton-Favorit, stúdióalbum, 1985)
Kívánságműsor (Kovács Kati-album) (Hungaroton, válogatáslemez, 1986, újra kiadva: 1999)
Kell néha egy kis csavargás (Hungaroton, duettalbum, 1989, újra kiadva: 1996, 2002)
Szólj rám, ha hangosan énekelek (Hungaroton, CD-válogatás, 1990, újra kiadva: 1999)
A Kovács Kati (album) (Hungaroton, CD-válogatás, 1992)
Forgószél (album) (Craft Records, stúdióalbum, 1992)
Love Game/Vangelis 1492 (Ka-Ti, stúdióalbum, 1996)
Különös utakon (Eurovoice, maxi CD-válogatás, 1997)
A magyar tánczene csillagai 2. (Reader's Digest, CD-válogatás, 1999)
Édesanyámnak szeretettel (Eurovoice, CD-válogatás, 1999)
Kincses sziget (album) (Eurovoice, stúdióalbum, 2000)
Gyere, szeress! (Eurovoice, stúdióalbum, 2002)
Die großen Erfolge (BMG-Sony, német nyelvű CD-válogatás, 2007)
Találkozás egy régi szerelemmel (Reader's Digest CD 1 válogatás, 2011)
Rock and Roller (Kovács Kati-album) (Reader's Digest válogatás CD 2 válogatás, 2011)
Mammy blue (Reader's Digest válogatás CD 3 válogatás, 2011)
Átmentem a szivárvány alatt (Reader's Digest válogatás CD 4 válogatás, 2011)
Nem leszek a játékszered (Hungaroton, válogatásalbum, 2014)
Van jó minden rosszban (Tarsago CD 1 válogatás, 2015)
Ennyi kell (Tarsago CD 2 válogatás, 2015)
Éjszakáról éjszakára (Tarsago CD 3 válogatás, 2015)
Kiadatlan dalok (Grundrecords, stúdióalbum, 2017)
Életút (MTVA DVD válogatás, 2017)
Symphonic Live (BFTK Nonprofit Kft./GrundRecords, koncert DVD a Pesti Vigadóból, 2019)
Rock and Roller CD1 – Koncertfelvételek (BFTK Nonprofit Kft., koncertfelvételek, 2019)
Rock and Roller CD2 – Stúdiófelvételek (BFTK Nonprofit Kft. , 2019)
Oh, yes! (MMM Studio & Records, világslágerek, 2019)[61]
Kovács Kati összes kislemeze I. – 3CD (MMM Studio & Records, válogatás box-set, 2019)
Kovács Kati összes kislemeze II. – 3CD (MMM Studio & Records, válogatásalbum, 2019)

Forrás és fotó: wikipédia