Vasárnapi útravaló- Prohászka Ottokár nagyböjti gondolatai

A hit egy nagy odaadás, hogy mindenem a tied Uram, hogy mindent odaadok, mert Te jösz felém, mint egy csodálatos nagy fény, hát mit tehetek én? Testvérek, fiatalemberek, ne feledjétek: odaadom magamat. A napsugárnak is odaadom magamat, a melegnek, a természeti szépségeknek, a művészeti szépségeknek. Ezek engem inspiráló erők, amelyek engem felemelnek. Tudjátok mi kell? Odaadni magát. Ez nem foglalom, ez nem annyi, mint tudni, mert ha hinni annyit tesz, mint „igaznak tartani”, ez is egy tartás, a magam tartása. Azért ismétlem, a hit nem fogalom. Az élet sem fogalom. Az élet valóság, de mi intellektüelek vagyunk, azt hisszük, hogy ez a valóság, pedig csak tükrözése a nagy valóságnak. Nem fogalmat akarok, amikor hiszek, hanem odaadom magamat.

Az odaadás nálam tett. Az én hitem egy nagy tett. Amikor Zola regényt írt Lourdes-ről, tanulmányokat tett Lourdes-ban is és elment a híres Boisserie doktorhoz, aki meg volt bízva, hogy mindent konstatáljon az odament betegekről, hogy ki hogyan gyógyult meg. Adatokat kért, és kapott tőle. Amikor a regénye megjelent, a doktor elment Zolához, és azt mondta: Én sohasem mondtam ezeket Önnek, hogy írhatott ilyeneket?! Zola erre azt mondta, hogy a művészt nem kötheti semmi, sem a történelem, sem az információ; az ő műve egy nagy koncepció. Ebből csak azt vonom le, hogy aki nem akar, az nem hisz. Aki gondolkozik, lehet az Schopenhauer vagy Kant; lehet, hogy valaki többet tudhat; a teológiából minden művelt ember többet tudhat, mint egy alázatosan gondolkodó anyóka, – de a tudás nem hit; a hit: odaadás. A hit élet, érzés, egy nem is mondom mentalitás, mert ez nem elég, hanem valamiféle lelkiállapot, amely az egész pszichén keresztül vibrál.  

Pécsi egyetemi ifjúsági lelkigyakorlatok 1927. március 21-24.