Üdvözöljük Gútán!
2024. december 20. péntek, Teofil
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

A Duna csatorna műsorra tűzi az Ők tudják, mi a szerelem című filmet december 26-án

Kultúra

december 19., 07:38 / Szerző: villagutta
December 26-án este fél 9-től tűzi műsorára a Duna televízió az Ők tudják, mi a szerelem című filmet. A Rátóti Zoltán rendezésében megvalósult alkotás jelentőségéről Lajos Tamás producer beszélt szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A beszélgetés során felidézték, hogy a Hector Berlioz utolsó életszakaszának szerelmi történetét elmesélő film alapjául szolgáló Hubay Miklós-színműből az 1960-as években már készült filmváltozat Tolnay Klárival és Sinkovits Imrével a főszerepekben. Elhangzott: a Nemzeti Színházban Rátóti Zoltán által rendezett előadás főszerepeit Udvaros Dorottya és Blaskó Péter alakítja. Lajos Tamás kiemelte, hogy a film ugyanazzal a színészgárdával, sőt ugyanazzal az alkotógárdával készült, azzal a különbséggel, hogy a stáb filmes kollégákkal is kiegészült a Nemzeti Filmintézet és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában.

Lajos Tamás arról is beszélt, hogy a színházi közvetítés mint műfaj sajnálatos módon kezd kiszorulni a nézők érdeklődési köréből. Ezért is érkezett a televízió vezetőitől a kérés, hogy tévéfilm készüljön az előadásból és ne színházi közvetítés – mondta. Kitért arra is, hogy bár a színpadi és a filmes játék egészen más színészvezetést és színészi alakításokat igényel, a szerepeket olyan színészóriások alakítják, akiknek fantasztikus filmes múltjuk és gyakorlatuk is van a kiemelkedő színpadi tapasztalataik mellett.  A producer kiemelte, hogy a filmet ő egy olyan értékmentő vállalkozásnak tartja, amely azon túl, hogy szórakoztat, őrzi azt a szellemiséget, amit a színházi előadás képvisel. Hangsúlyozta, hogy nem volt céljuk a színpadi produkció lemásolása.

A film a saját jogán akarja felmutatni ezt az időskori, életen át tartó szerelemről, az életről és annak múlandóságáról szóló történetet. Lajos Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a ma nagy népszerűségnek örvendő streaming szolgáltatók kínálatában a nézők olyan történeteket láthatnak, amelyek talán érdekesek, mégsem a sajátjaik. "Nagyon fontos, hogy a saját történeteinket, a saját irodalmi és színházi hagyatékunkat újra és újra feldolgozzuk. Ez történt ebben a filmben is" – emelte ki a producer. Ez a mi saját történetünk, a saját kultúránk része, és ilyen alkotásból sajnálatos módon nagyon kevés születik. Ezért is kiemelkedően fontos számomra ez a feldolgozás, ez a film - fűzte hozzá.

Forrás és fotó: MTI