Üdvözöljük Gútán!
2024. december 16. hétfő, Etelka
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

NFI: ingyenesen nézhető a Szíriusz című felújított magyar sci-fi

Kultúra

december 11., 11:54 / Szerző: villagutta
Január elsejéig ingyenesen nézhető a Karády Katalin főszereplésével készült, felújított, Szíriusz című magyar fantasztikus film a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmarchívum Youtube-csatornáján.

Az időutazás ötletét világviszonylatban is a koraiak között alkalmazó Szíriusz című alkotás főszereplői Karády Katalin és Szilassy László - írták az NFI szerdai közleményében. "Bár fantasztikus motívumok korábban is megjelentek a magyar filmben, és műfajára nézve a Szíriusz is inkább romantikus kalandfilm"- olvasható az összegzésben, amely szerint Hamza D. Ákos 1942-ben készült alkotását szokás az első magyar időutazásos sci-finek tekinteni, amely bemutatójának idején a Velencei Filmfesztiválon is szerepelt. A Herczeg Ferenc 1894-ben megjelent regényén alapuló film nem csak a műfaj hazai képviselőire hatott, de különös módon az amerikai sikerfilm, a Vissza a jövőbe egyes motívumait is megelőlegezte - tették hozzá. A kalandvágyó gróf, Tibor Ákos (Szilassy László) egy átmulatott éjszaka után jelentkezik Sergius professzor (Baló Elemér) hirdetésére, aki azt állítja, feltalált egy időutazásra alkalmas gépet. A professzor és a gróf visszarepül Mária Terézia idejébe, ahol Tibor beleszeret a gyönyörű velencei énekesnőbe, Rosinába (Karády Katalin).

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a NFI Filmarchívum és Filmlabor együttműködésében valósult meg. A film fényvilágának helyreállítása Nagy András operatőr közreműködésével történt. A restaurálást és a vetítést az Európai Filmarchívumok Szövetsége (ACE) A Season of Classic Films programjában, az EU Creative Europe MEDIA szekció támogatta. A "klasszikus filmek évada" immár ötödik alkalommal tér vissza újonnan restaurált filmek ingyenes vetítésével a mozikba és az internetre. Az európai összefogással megvalósuló projekt a filmarchívumok munkájára hívja fel a figyelmet; különösen a fiatal korosztály körében népszerűsíti a filmmegőrzés és a filmkultúra ügyét - írták az összegzésben. A korábbi évek során a program több mint 170 európai film restaurálását és forgalmazását támogatta. Az NFI Filmarchívum a Sugár Pál Rabmadár című némafilmjét, Gaál István Orfeusz és Eurydiké című operafilmjét, valamint a Kovásznai György Habfürdő című animációs kultfilmjét újította fel és mutatta be a projekt keretében - idézték fel.

Forrás: MTI

Fotó:fb