Radnóti utca: Önbíráskodók oldanák meg a gondokat

Bűz, mocsok, rendetlenség uralkodik, valamint elszaporodott rágcsálók és alkalmazkodni képtelen lakók élnek a mára hírhedté vált Radnóti utca sarki házában. A szomszédok egymás között egyszerűen csak  „elátkozott háznak” emlegetik. Állításuk szerint sokan meghaltak már a falai között.

„A kezdetek kezdetén nem volt itt semmi gond. Minden jól haladt, az épületet még a szocializmusban húzták fel, akkoriban elismert és tisztességes pedagógus házaspár élt itt.” – mondja az egyik szomszéd.

 „A szocializmus széthullásával aztán elkezdődött a lejtmenet, bérlők váltották egymást. Az egykori tulajdonos halála után feleségére maradt a ház, azonban már közösen sem tudták fenntartani, állandó alkoholproblémáik miatt végül mindketten elveszítették józan ítélőképességüket. Semmi sem számított, csak az ital. De ezzel nem is lett volna akkora gond, hiszen mindezt csendben, a négy fal között intézték. Ám jóval komolyabb gondok kezdték felütni a fejüket. Amíg tehettem, átjártam hozzájuk segíteni, de egy idő volt hiábavaló volt minden igyekezet. Nem volt megállás. A házaspár egyik tagjának halála után a másik még inkább a pohár fenekére nézett. Az emeletes ház alsó szintjén egy új lakórész kialakításával albérletre is alkalmas helyiséget alakítottak ki, hogy fenntartható legyen. Érdekes fazonok jöttek-mentek. Az albérlők beköltözésével elkezdődött az épület rohamos leamortizálódása. Volt, hogy két hét alatt pedig többen is eltávoztak az élők sorából az ott lakók közül, másoknak pedig egészségi problémái akadtak, így később ők is elhagyni kényszerültek a házat. Miután meghalt a ház jogos tulajdonosa, megjelentek a nem kívánatos személyek.” – teszik hozzá mások.

Elmondásuk alapján nem volt könnyű megtartaniuk nyugodt életkörülményeiket. A Radnóti utca sarki házába több nem alkalmazkodó-képes, roma család is beköltözött, akiket valamilyen rejtélyes oknál fogva szintén egy roma költöztetett be.

„Először csak egy-két helyi cigány érkezett, majd idővel idegenek is megjelentek. Sőt, még fehér embert is maguk közé fogadtak, akit csicskásként alkalmaznak. Volt, hogy meztelenre vetkőztették a szerencsétlent, kihajtották az udvarra és locsolóval öntözték hideg vízzel, azt kiáltva: ’Büdös vagy, ideje megmosakodnod’. Éppen ők mondják, akik maguk is undorítóak.” – mondja keserűen az egyik neve elhallgatását kérő közvetlen szomszéd.

Felzaklatva, hangját felemelve ecseteli nem alkalmazkodó szomszédjainak viseltes dolgait, amik már családi életére is kihatással vannak, nyugalmát zavarják. „Ezek nem lehetnek emberek. Élősködők! Nincs is arra szó, milyen ocsmányságokat művelnek nap, mint nap. Amikor már az ember azt gondolná, nincs lejjebb, hirtelen ezt is alulmúlják.”

Sorolni kezdi sérelmeit, amit évek óta érte, és nem tudja érvényesíteni jogos követelését: a békés együttéléshez való elemi jogát. „Nincs mit tenni. Még a hatóságok se tudják biztosítani a jószomszédi kapcsolatokat, mivel érdekes módon mindenki nekik ad igazat. De meg lehet nézni, mit művelnek. Az emeletről – ahol nincs korlát sem – egyszerűen kilöttyintik a mosogatólevelet, vagy egyszerűen lehugyoznak az udvarra, a szemetet dobálják ki. Kinti illemhelyük van, ahová hangosan járnak végezni a dolgaikat. Volt eset, amikor az éppen ’trónon ülő’ egyén hangosan kikiabált, hogy hozzon neki valaki WC-papírt. Gusztustalan dolgok.”

Panasszal is éltek az illetékeseknél. Első körben a rendőrséget riasztották a hangzavar és a szűnni nem akaró hangoskodás miatt, azonban az ott lakók a törvényesség szintjéig feszítik a húrt: este tízig hallhatóan hangoskodnak és a szemtanúk szerint a romák középsőujjukat felmutatva gonoszkodva megjegyzik: „még nincs tíz óra, nem tudsz mit tenni.” És valóban, az ott lakók elkeseredése egyre csak fokozódik, nincs nyugalmuk, hiszen naponta szembesülnek a nem alkalmazkodó szomszédok nem normális viselkedésével.

Megpróbálkoztak a városi hivatal segítségét kérni arra nézvést, hogy próbáljanak meg valamilyen hivatali eljárást kezdeményezni a nem kívánatos egyének megregulázására. Nem jött pozitív válasz a kérésükre. Próbáltak észérveket felsorakoztatni, mi több saját költségen szakembert fogadtak felmérni a ház lakhatóságát, és fotókat mellékelve próbáltak hatni a hivatalos szervekre. Mindhiába.

Egy a szerkesztőségünkhöz eljuttatott, 2012. január 16-i keltezésű panaszlevél másolata szerint 2010 óta tart a tarthatatlan állapot. A levél szerint a házban 7-8 személy lakik, de információink szerint van, hogy többen is laknak a házban. A panaszos elmeséli, hogy nincs nyugodt nappala se éjszakája. Az udvaron az esővíz keveredik a fekáliával, kellemetlen szag terjed és különféle megbetegedések is előfordulhatnak. Megjelentek a patkányok is, napi szinten ölik őket.

A panaszos arra kérte a városi hivatalt, vizsgálja ki, hogy az említett Radnóti utcai ház megfelel-e a lakhatással kapcsolatos hatályos törvényeknek. Kitérnek a levélben arra is, hogy a ház leamortizálódott állapotban van, független szakvélemény szerint nem felel meg a legalapvetőbb lakhatási törvényi feltételeknek sem. Ez az állapot azért is komoly, mivel nincs kerítés a ház körül és a járdán közlekedők is jelentős életveszélynek vannak kitéve, ugyanis az ablakon rendszertelen időközönként kiesik valamilyen bútordarab. Az árkokban nyomait észlelni a szennygödör tartalmának, a szomszédok szerint esős időben „ott hömpölyög a szar”.

A panaszlevélben tételesen felsorolják az idevonatkozó törvény egyes passzusainak észlelt megsértését. Egyebek mellett a higiénia, az épület stabilitása, a környezetvédelem, a tűzvédelmi, valamint a szennyezések kibocsátása területen vannak hiányosságok. Részletesen ecsetelik az egyes megfigyeléseket. Három érintett szomszéd ellátta aláírásával és hivatalos panaszt tettek a városi hivatal illetékes osztályához. Szóban és írásban egyaránt. És vártak. Ám egészen kiábrándultak a válaszlevél érkezésekor. Mert elmondásuk szerint az minden volt, csak nem kielégítő.

A városi hivatal, Horváth Árpád polgármester aláírásával küldött egy hivatalos indoklást, amelyben egyöntetűen megállapítják, hogy nem találtak semmi kivetnivalót a panaszlevél tételeinek megvizsgálása után. Azaz minden rendben. A panaszosok azonban nem adják fel, és minden törvényes eszközt kihasználtak. Mindhiába.

„Már ott tartunk, hogy ha a hatóság nem fog intézkedni, mi magunk fogunk. Kezünkbe vesszük az ügyet. Már fontolgattuk azt is, hogy elköltözünk, azonban nem tudjuk eladni a házat. Senki se akar cigányok szomszédságában lakni. Mit tegyünk, hogy békésen töltsük itt az időnket? Mi a mindenki számára elfogadható megoldás?” – kérdezik már-már reménytelenül.

Harcolnak, amíg erejükből telik, bár egyre kilátástalanabbnak látják a helyzetet. Egyikük elmondja, a városi hivatalnál kérvényezni fog egy tizennyolc méter hosszú és mintegy három méter magas betonkerítés megépítésére való pénzügyi támogatást. Azt mondja, nem lát rá reális esélyt, hogy megkapja, de legalább nyoma lesz a dolognak, és foglalkoznak a kérdéssel.

„Hamarosan leszakad a teraszuk is mert azt már csak az imádság tartja. Félő, hogy valóban súlyos dolognak kell történnie ahhoz, hogy valami megoldást találjanak az illetékesek. Az udvaron nem lehet tartózkodni, mert bűz terjeng és a hangoskodástól még a saját gondolatainkat se halljuk. – mondja egy másik szomszéd. – Azért sem tartózkodok kint, mert rálátnak az udvarra, és ha úgy tartja kedvük, kiabálnak. Az élő sövény se véd meg tőlük. Kutyáink folyamatosan ugatnak és próbálnak átjutni a kerítésen, mert már nagyon idegesíti őket a szomszédban élők nem normális, nem emberi viselkedése.” – meséli keservesen.

A szomszédban lakókról elárulja, hogy ha szociális segélyosztás van, akkor lerészegednek, összeverekednek, és gyakorta vendég náluk a mentő. Lassan kifogynak az ötletekből és félő, nem marad más, csak a radikális beavatkozás, aminek következményeit azonban senki nem meri felmérni.

 A nem alkalmazkodó egyének lakhatásának problémái azonban csak az egyik része a bonyolult kérdéskörnek. Másik sürgős hivatalos közbeavatkozást igénylő intézkedés az éppen a Radnóti utca sarki házban lakók kéretlen kéregetők visszaszorítása lenne. Itt már több panaszos is akad, hiszen rendszeresen járják a környéket be-becsengetve szomszédokhoz „egy kis apróért”, vagy éppen négyen-öten körbeállnak egy gyanútlanul arra járót, és erőteljesen kérnek cigarettát, majd pedig valami aprópénzt.

Szerkesztőségünkhöz is többen fordultak, segítsünk, mert azt látják, a rendőrök addig tehetetlenek, amíg vér nem folyik. „A Béke utcán, a Rózsa utcán, az Alsó utcán, de a Fő úton is portyáznak ezek az egyének. Főleg a boltok körül settenkednek és kéregetnek. Az emberek félnek arra járni.” – mondja nekünk egyikük. „Volt, hogy a gyerekemmel mentem hazafelé, Sz.M. és társai körbeálltak és udvariasan ugyan, de elég rámenősen kértek tőlem elemózsiát vagy éppen pénzt. Természetesen nem adtam nekik. Lányom megijedt és hazáig futott, ott aztán sírva fakadt. Két órámba tellett, mire lenyugtattam. Rendőrséghez fordultam, ők azonban széttették a kezüket.” – idézi fel könnyek között az egyik esetet egy sértett.

Egy másik pedig, nevét vállalva elmeséli az évek óta tartó zaklatást a Radnóti utca sarki házában lakók részéről. Gőgh Angelika fiát védené tőlük, inkább sikertelenül. Pedig elmondása szerint még a rendőrséget is bevonta, ők állítólag kihallgatták Sz.M-t, azonban az illető bocsánatot kért és minden el volt rendezve. Jegyzőkönyv azonban nem készült az esetről, úgy tűnik, elsimították.

„Kétségbe vagyok esve. Mert ezek bizonyos időközönként járnak ahhoz a házhoz, ahol lakunk és a fiamat zsarolják. Két éve kezdődött. Megkörnyékezték a fiamat. Először csak egy cigit kértek tőle, aztán pénzt is, 1-2 eurót, majd végül már nagyobb összegeket is kicsaltak tőle. Rendszeresen húsz eurót nyúlnak le. Fiam nem mer szólni, tart tőlük, fél. Húszéves, és így a rendőrség is tehetetlen, mondván, miért olyan a fiam, hogy ad nekik. Ez van. Megtörtént, hogy a fiamat rávették arra, kössön szerződést az egyik telefonhálózat szolgáltatójával és ezután elvették tőle a telefonkészüléket, és azzal telefonálgattak, nyolcvan-kilencven eurós telefonszámlákat csinálva. Ekkor tűnt fel nekem, hogy hiszen a fiam nem is telefonál annyit, mégis sok pénzt kell fizetnie. Amikor leültettem, mondja el, mi a gondja, derült ki, mi is van a háttérben. Alaposan ledöbbentem. Elmentem hát a rendőrségre, kihallgatták az illetőt, de több nem történt. Bocsánatot kért, és mintha semmi sem történt volna. Ekkor volt néhány hónap nyugalom, majd megint elkezdődtek a gondok.” – meséli összeszorult torokkal az anyuka.

Fia húszéves, tehát elsősorban neki kellene harcolni magáért, de állítólag egészségi problémái vannak, epilepszia-szerű rohamai vannak és félénk. Így marad az állítólagos kizsákmányolás. Az anyuka azonban elszánt. Azt mondja, most már végigcsinálja, kerül, amibe kerül, nem futamodik meg, mert segíteni szeretne a fián és nyugalmat kiharcolni környezetében.

„Sokat költöztünk, de érdekes módon egy idő után mindig megtaláltak minket. Csengetnek, és elrohannak, vagy éppen már-már fenyegetve próbálnak kérni pénzt vagy aranyat. Nem tudom, mit tegyek. Megpróbálom a nyilvánosságot. Hátha lesz foganatja.” – mondja Angelika.

Ezen kívül egy sor panasz érkezett szerkesztősünkhöz. Lehetőségeinkhez mérten meghallgattuk őket, és megpróbáltunk utánajárni. Sajnos azonban nem sok jóval tudjuk biztatni a panaszosokat.

Horváth Árpád polgármester kérdésünkre elárulta, ismeri és tudja a Radnóti utca sarki házban lakó nem alkalmazkodó egyének okozta problémáról, nemcsak ez ügyben, de tárgyalásokat folytatott a komáromi és a gútai rendőrparancsnokság vezetőjével, próbálják közösen oldani a helyzetet.

„Erőteljes megfigyelés alatt állnak a kérdéses egyének, s nemcsak ők, hanem az esetleges jogtalanul beköltözők is. Konkrétumokat nem árulhatok el, de kezelik a problémát.” – válaszolta röviden a polgármester.

Hogy mikor lesz látható és elfogadható eredménye a jelentős intézkedéseknek, nem sikerült megtudni. Ahogy arra sincs válasz, hogy vajon az eddig elszenvedett sérelmek valaha megtorolódnak-e.

Kísérletet tettünk a Radnóti utca sarki házban lakók megszólítására, mondják el meglátásaikat a felhozottakra, azonban minden normális kommunikációra való igyekezet többszöri próbálkozás után is kudarcba fulladt. Nem sikerült felmérni az objektív okokat, amik oda vezettek, hogy ma már pejoratív értelemben vett „cigánytanyának” nevezik a szomszédok a Radnóti utca egyik lakóházát. Arra sem sikerült megoldást találni, milyen intézkedésekkel lehetne javítani a Radnóti utca és az érintett utcák lakóközösségeinek életén. Az együttélés íratlan szabályainak betartatására ugyanis nem létezik semmilyen törvény. Emberi hozzáálláson múlik, ezen pedig semmilyen felsőbb hatalom nem képes változtatni. Belülről kell fakadnia.

Borka Roland

Kapcsolódó anyagok: Nem csitulnak a kedélyek a Gútán