Üdvözöljük Gútán!
2024. december 21. szombat, Tamás
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Kovács Adrián: Családközpontú várost szeretne

Archívum

november 10., 13:31 / Szerző: Administrator
Kovács Adrián: Családközpontú várost szeretne Termékeny életutat tudhat maga mögött. Többféle területen kipróbálta magát, mire révbe ért. Volt mesterséges megtermékenyítést végző szakember Dániában, dolgozott gyártósori operátorként, biztosítási ügynökként, biztonsági őrként és az IT piacon is szerencsét próbált. Jelenleg egy személyszállítással is foglalkozó céget vezet. Hobbija Gúta történelme, a villagutta.sk városi portál az egyik szívügye. A másik, ami elsőrendű, a családja és az astrófotózás. Két kis csillaga, Enikő és Levente, és szemefénye, felesége, Hajni várja haza. A hellóGúta társuláshoz csatlakozva, hosszas mérlegelés után úgy döntött, képviselőként is a városért szeretne tenni.

Termékeny életutat tudhat maga mögött. Többféle területen kipróbálta magát, mire révbe ért. Volt mesterséges megtermékenyítést végző szakember Dániában, dolgozott gyártósori operátorként, biztosítási ügynökként, biztonsági őrként és az IT piacon is szerencsét próbált. Jelenleg egy személyszállítással is foglalkozó céget vezet. Hobbija Gúta történelme, a villagutta.sk városi portál az egyik szívügye. A másik, ami elsőrendű, a családja és az astrófotózás. Két kis csillaga, Enikő és Levente, és szemefénye, felesége, Hajni várja haza. A hellóGúta társuláshoz csatlakozva, hosszas mérlegelés után úgy döntött, képviselőként is a városért szeretne tenni.

 

Nem volt teljesen egyértelmű, hogy képviselőként is elindul a választásokon. Mégis miért döntött így?

Úgy gondolom, mozgalmunk egy embere nem fog tudni kellőképpen hiteles érdekképviseletet végezni. Mérlegeltem, mit tettem, milyen tapasztalatokkal bírok és azokkal mit és mennyire tudok a városért tenni. Hosszas gondolkodás után végül belevágtam.

Említette, hogy számba vette eddigi tevékenységét. Az alapján az önkormányzat mely szakterületén kíván dolgozni?

Több területen is el tudom magam képzelni. Taxis cégünk van, sokat mozgunk a városban és olyan jelenetek szemtanúja vagyok, hogy csak nézek, annyira filmszerű, hogy mivel töltik az estéiket a fiatalok. Két gyermekem nemsoká felnő, így nem mindegy milyen lesz a közbiztonság a városban. Ez az egyik ilyen terület, ahol úgy gondolom, tudnék használható javaslatokat megfogalmazni, akárcsak rámutatva egy bizonyos égető problémára. Manapság úgy tűnik, a rend őrei mintha nem megfelelően végeznék a munkájukat, vagy legalábbis mintha nem lenne látszatja. Szeretnék segíteni, hogy ez hatékonyabban működjön. Másik terület a helyi kis- és középvállalkozók jobb érdekképviselete a testület illetékes bizottságában. Nem biztos, hogy egészséges, ha csak a „nagyok” képviselik magukat. Itt azt tudnám elképzelni, hogy összefognánk őket, és közösen lépnénk fel, hiszen a közös ügyeink erre köteleznek.

Milyen módon támogatná a helyi vállalkozókat?

Elsősorban, hogy gútaitól vásároljuk a termékeket, és legfőképpen helyi termelőtől. Hiszen vannak jópáran, csak nem tudunk róluk. Itt segítene egy fórum is, hogy tudjunk egymásról, és ha van valami, amit gútai állít elő, akkor elsősorban azt vegyük meg. Ezt gyakorlatban is alkalmazom. Házi tejet és sajtot vásárolok, konyhakertben saját terményeket termesztek, és amit lehet, megpróbálom helyitől beszerezni. Mert csakis együtt, közösen tudjuk előrevinni egymást. Nem mindig a külföldi tőke, a multinacionális cégek jelentik az előrelépést. Rövidtávon talán megoldást kínál, ám abban egészen biztos vagyok, hogy hosszú távon az általam már felvázolt modell lehet életképes. Fogjuk meg egymás kezét és segítsünk egymásnak-egymáson. Ne várjuk a kormánytól, az EU-tól vagy akár az önkormányzattól, hogy helyettünk cselekszik. Gútaiak eddig is megmutatták, mire képesek, ha egyszer egy irányba nézve tevékenykednek. Vannak másutt is erre jó példák, hogy kétszer-háromszor magasabb életszínvonalon élnek önkormányzatok is, mert pontosan tudják, mit miért tesznek.

Picit konkrétabb területre tévedve, hogyan kell ezt apróra váltani?

Tibortól többször értesültem arról, hogy milyen nehezen, döcögősen haladnak egyes projektek az önkormányzati üléseken. Említett néhány projektet, ami kútba esett. Egyik ilyen a közvilágítás felújítása, ami valamiért megállt, holott úgy tudom, szépen volt előkészítve. Volna egyszerűbb megoldás, ami spórolást eredményezne. Több intézményünkben megtörtént a hőszigetelés, a várt effektivitás viszont elmaradt. Nem értem miért nincs utánajárva annak, hogy pl a Corvin suli miért fűt ugyanannyit új ablakokkal, tetővel, beszigetelve mint előtte.  Egyszerű logikával is arra következtet az ember, hogy osztályonként kell szabályozni a hőmérsékletet az igényeknek megfelelően. Bár ez további befektetés, viszont hamar megtérül. Képletesen szólva az épületet kifűtik, viszont ahol túl meleg van ott kiszellőztetik. Megfelelően felelősségteljesen kell mindent végezni.

Említette, hogy jelenleg vállalkozik, ám korábban több munkaterületen is kipróbálta magát. Melyek ezek?

Nagyon sok mindennel foglalkoztam. Első „munkahelyem” egy töltőállomáson volt Komáromban. Kutasként ledolgoztam a kötelező sorkatonai szolgálatot. Négyen kezdtünk, egyedül maradtam. A felettesem szerette volna, ha maradok, én azonban új kihívásokat kerestem. Külföldre vágytam, mint annyi fiatal. Mivel mezőgazdasági (később gépipari) középiskolát végeztem, Dániába mentem szerencsét próbálni egy állatfarmra. Ott inszeminátorként dolgoztam. Úgy érzem, általa több lettem, és jó pénzt kaptam érte. Szerethető munka volt, sokat tanultam. Miután hazajöttem, Forgács Attila barátom kaszinójában dolgoztam, aztán elvégeztem egy biztonsági őrszolgálat tanfolyamot, majd egy multinacionális cégnél végeztem munkát, egy bevásárlóközpontban voltam műszakvezető. Nem nagyon tetszett a működése, úgy láttam, mások becsapásával csak a saját hasznát hajtják. Onnét kerültem a magyarországi Nokia Kft.- hez mint gyártósori operátor, két hét után raklapokat raktam, illetve aztán megpályáztam egy adminisztratív munkakört, ahol három évig dolgoztam. A végefelé már megfogalmazódott bennem: nem szeretnék életem végéig irodistakén dolgozni. Ekkor eldöntöttem, hogy vállalkozni kezdek. Hatalmas kölcsönnel a nyakamon Naszvadon nyitottam egy számítástechnikai üzletet, ahol az akkor még egyetemista Forró Tibor barátom segített.  És indítottam egy személyszállítással foglalkozó céget is. Három munkát végeztem párhuzamosan, főállásban voltam a Nokiában, és két vállalkozást vittem. Majd erre jött a válság. Minden tekintetben. De legfőképpen testi kimerültségben jelentkezett a túlhajszoltság. Olyannyira, hogy éppen a Győr utcán az autóban ülve lettem rosszul. Akkor ezt úgy értelmeztem, hogy ez egy figyelmeztető jel. Felmondtam a Nokiában. Kivettem az ún.: féléves szabadságomat és otthon voltam a mostani feleségemmel és lányommal, Enikővel. Majd összeszedett erővel nekiálltam felépíteni a taxis céget. Kiteljesedtem.

Hogyan jött az astrofotózás?

Remek kikapcsolódásra leltem ebben is, hiszen az égbolt, az univerzum egy olyan misztikum, amiben ha az ember elmélyül, egy teljesen új nézőpontból kezdi szemlélni az őt körülölelő világot.

Jelentős szerepet tölt be az életében a család.

Ők a támaszaim, a lelki létezésem alapjai, melynek köszönhetően erős tudok lenni és úgy gondolom, hogy az életben elért sikereimet is értük teszem, nekik köszönhetem. Nélkülük nem menne. Úgy gondolom, hogy egy olyan háromszöget sikerült kialakítanom az életemben, mellyel teljesnek érzem magamat. A család a lelki egzisztencia a csúcsom, alul a vállalkozás, ami a kenyér az asztalra, a hello Gúta pedig a barátság és a közösségi munka.

Az Ön tulajdonában van a villagutta.sk oldal is, ami egy Gútáról szóló híreket gyűjtő lap történelmi résszel. Ez hogyan jött?

Először hobbi szinten kezdtem gyűjteni a város történelméről szóló információkat, az ahhoz kötődő tárgyakat, képeslapokat, könyveket. Minél jobban belemélyedtem, annál inkább érlelődött bennem a gondolat, hogy ezt valamiképpen egy honlapon keresztül bemutatnám az érdeklődőknek. Később aztán olyannyira kinőtte magát, hogy ma már egy városi hírportál szerepét is betölti. Jó érzés látni és hallani a pozitív visszajelzéseket az oldallal kapcsolatban. Ebből szintén egy új vállalkozás van születőben, ugyanis a novemberi hónap folyamán megnyitjuk az ehhez méltó irodát a város szívében. Az irodabelső kinézete a város régi képeiből lesz kialakítva. Egy egész évben nyitva tartó tárlattal szembesül majd az, aki benéz hozzánk. Az iroda megnyitása utáni rövidtávú célként az oldal kétnyelvűsítése a célom. A történelmet még jobban ki szeretném majd emelni, valamint a villagutta.sk a 2015-ös évben egy turisztikai platformmal is bővülni fog, ami már angolul is olvasható lesz. A koncepció kész, a tartalom íródik, csupán az anyagi eszközök előteremtése gördít még némi akadályt elénk.

Ennyire szereti Gútát?

Igen… ennyire. Bár nehezen mondtam ezt ki, de valóban ezt érzem. Ugyanakkor lehetne szerethetőbb is. A város iránti szeretetem nyilván a génjeimben van. A családunk is érintve volt a kitelepítéseknél. Az egyik ilyen témájú könyvben megemlítik nagyapámat, aki egy fél malacért maradt itthon. Testvéreit azonban elvitték Pitvarosra. Úgy érzem, hogy ha ő, azokban a nehéz időkben, nem ment el, akkor nekem is itt a helyem. Most pedig, kétcsaládos apaként, eszem ágában sincs innét elmenni. Persze, vannak rossz gondolataim, amikor minden összejön, és akkor a lelépést fontolgatom. Mert valóban talán egyszerűbb lenne kint mosogatni is, vagy bármi mást csinálni, jó pénzért, hogy nyugalom legyen, és ne kelljen azon gondolkodni, hogyan működjünk tovább, ha jön egy akadály. Itt most a vállalkozásomat értem, mert az ügyvezetőknek folyamatosan ezen kell gondolkodni, az alkalmazotti pozíció mentes ettől. De minden kihívásnak állok elébe. Ahogy eddig, ezután is boldogulni fogok. Van egy jó mondat, ami szeget ütött a fejembe: A vállalkozásod akkor fog jól működni, ha nem benne dolgozol, hanem rajta. Ebben élek. Vállalkozásomban tizenegy embernek biztosítunk megélhetést. Mindenki teszi a dolgát. Ezt tudom felkínálni Gútának is.

És a mozgalmuk?

A hello Gúta mozgalmunkat szívügyként kezelem. Példamutatással, tagtoborzás nélkül bővülünk és mindannyiunk tevékeny a közösségért kifejtett aktivitásban. Mi, együtt, több mint ötven munkahelyet létesítettünk a városban. A sport és kultúra terén kiváltott tevékenységünkkel több ezer embert mozgattunk meg.  Egymást barátként segítjük és folyamatosan nagyobb projektjeink vannak. Kiállunk magunkért jóban, rosszban, megvitatjuk a magánéleti gondjainkat is. Segítünk egymásnak, akár az otthoni munkában is. Együtt visszük előre magunkat, kiállva a másikért. Ez olyan energiákat szabadít fel, amivel az összes elénk háruló akadályt ledöntöttünk.

Borka Roland

Képarchívum
 

Kapcsolódó anyagok:

HelloGúta: Új látószög program

 

Alsó körzet:

1.Angyal Tamás: "Mindig megoldjuk!"

14.Kárpáty Ernő: „A sportra tettem fel az életem!”

15. Kiss Richard: Projektek menedzselését végzi

21.Marosi Szilárd: „A gyakorlatiasság embere vagyok!”


 

Felső körzet:

7.Forgács Attila: Az új látószöget képviseli

8.Forró Tibor: Felfogásbeli módosítást szorgalmaz