Gútáról Vágsellyére és Érsekújvárba is kerekezhetünk
Hírek
Az említett összegből fedezik a Gúta –Vágsellye (34 km), a Gúta – Érsekújvár (9 km) és a Gúta – Ifjúságfalva (5 km) közti szakasz illetve a Gútán belüli hét kilométeres kerékpárút tervdokumentációjának elkészítését. Ezek a szakaszok aztán rákapcsolódnak a három éve átadott Gúta – Komárom közti kerékpárútra, amely az részét képezi.
Az egy tucatnyi települést összefogó társulásnak (Gúta, Vágsellye, Érsekújvár, Szímő, Kamocsa, Negyed, Vágtornóc, Sókszelőce, Ifjúságfalva, Naszvad, Vágfarkasd és Andód) tíz százalékos önrészt kell biztosítania.
A Vág-Duna-Ipoly Regionális társulás további negyvenezer eurót nyert a Csicsó–Komárom és Karva–Párkány közt megépítendő kerékpárút tervdokumentációjának elkészítésére is. A kivitelezéshez szükséges anyagi eszközöket európai uniós forrásból, a 2016-os Interreg programból biztosítanák.
„Egyelőre a Csicsó-Komárom közti szakasz kivitelezésére összpontosítunk. Erre már építkezési engedélyt is szereztünk. Ez meglehetősen hosszú, mintegy harmincnyolc kilométeres szakasz, így két részre bontva fogjuk megépíttetni. Azaz első körben Csicsó-Nagykeszi, aztán Csallóközaranyos-Komárom szakaszok kerülnek kiépítésre. Minden a pályázatoktól függ. A Gútát is érintő pályázatnál csak a tervdokumentációt készíttetjük el, a megvalósítás később fog megtörténni.” – nyilatkozta portálunknak Domin István.
Hozzátette, a kerékpárutak kiépülése hozzájárulhat az érintett települések kerékpáros turizmusához. Az Eurovelo 6 szlovákiai szakasza 168 kilométer hosszú, s ha elkészül, akkor a Duna mentén Párkánytól egészen Bergig lehet majd kerékpárúton eljutni.
Borka Roland