Elment a tanár úr – Juhász Árpád

Véget ért földi életútja Gúta egyik nagyra becsült és elismert tanárának. Juhász Árpád hosszú betegség után 2013. április 26-án elhunyt. 81 éves volt.

Egykori diákjai elismeréssel nyilatkoznak róla, történeteket osztanak meg, olyanokat, mint a népmeséket, hogy emberalakja legendává nemesedjék a kisváros köztudatában. Úgy mesélik, áhítattal hallgatták a tanulmányi előmeneteleket, teljesítményeket bátorító szelíd szavait. Gazdag életművének értékét egykori tanítványai igazolják. Nevelési-oktatási módszerei a kreatív gondolkodásra serkentettek. Emberi és szakmai helytállása mindig is követendő példaként állt diákjai és pedagógustársai számára.

Juhász Árpád 1931. december 11-én született az érsekújvári járásban lévő Béla kisközségben. Elemi iskolás korában csínytevései tették közismertté. Sokat köszönhetett Gajdár István igazgató úrnak, akinek keze alatt megfelelő irányba terelődött, az ő javaslatára kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, amit a második világháború kitörése meghiúsított, sokszor a pincében kellett éjszakázniuk, mivel közel volt a frontvonal. A háború alatt Árpád is megsérült, egy repeszdarab érte a testét.

A háború után kétkezi munkával tartotta el a családját, a helyi konzervgyárban dolgozott, illetve a dohánytermelőknél segédkezett. Munka mellett jutott idő a tanulásra is, szorgalmasan tanulta a szlovák nyelvet, így végül szlovák tannyelvű gimnáziumban folytatta tanulmányait, 1953-ban Párkányban érettségizett. Kezdetben gyógyító szeretett volna lenni, ám az akkori minisztérium szigorú és kiközösítő rendelkezései miatt végül nem az orvosi, hanem a pedagógusi hivatást választotta.

A múlt század ötvenes évek végén került Gútára, ahol néhány hónapig a helyi magyar iskolában oktatta a szlovák nyelvet. A kötelező sorkatonai alapszolgálatot követően szülőfaluja közelében szerette volna folytatni munkáját, azonban az akkori gútai tanfelügyelő marasztalta. Tanulmányait a pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskola humán tagozatán, majd a nyitrai Pedagógiai Fakultáson végezte. Állandóan képezte magát, jelentkezett a budapesti két éves Nyári Egyetemre is.

Gútán alapított családot, feleségével, leánykori nevén, Kucsera Magdolnával két gyermeket neveltek (Róbert Prágában magkémikusként végzett, Csilla a pedagógia doktora). A hatvanas évek folyamán a városi Nemzeti Front titkára, majd a város krónikása lett.

A gútai magyar tanítási nyelvű alapiskola tanítója, majd 1970-1989 között igazgatója. Tanulmányait pedagógiai és biológiai szaklapokban jelentette meg. Serényen tevékenykedett a Csehszlovák, majd a Szlovák Madártani Szövetségben valamint a természetvédelem terén. A nyolcvanas évek végén egészségi állapota romlani kezdett, olyannyira, hogy abba kellett hagynia olyannyira szeretett hivatását is.

A népművelés területén kifejtett következetes, áldozatos, elhivatott és alkotó tevékenysége Gúta közösségi életét gazdagította. Járási képviselőként két választási időszakban is a komáromi járási iskolai bizottság elnökeként dolgozott. Szlovák nyelvkönyvet szerkesztett, és a pályakezdő pedagógusok részére módszertani kézikönyvet jelentetett meg.

Nyugdíjba vonulásával sem lankadt munkakedve, évtizedekig Gúta történelmét kutatta, egykori iskolájában is gyakori vendég volt, és büszkén tekintett egykori tanítványai, kollégái szemébe és néhány kedves jótanáccsal is ellátta őket.

Példás környezetvédelmi magatartásával és a természet iránti elkötelezettségével hamarosan a régió környezetvédelmi szervezeteinek meghatározó résztvevője lett, legfőképpen a madártan érdekelte. Évtizedekig tagja volt a csehszlovák, majd alapító tagja a szlovák madárvédelmi szervezetnek. Több száz cikket és tanulmányt publikált. A Barát című nyelvi folyóirat, a Szabad Földműves hetilap, valamint a Jó gazda c. szaklap munkatársa-szerkesztője volt.

Töretlen lelkesedéssel és alázattal állt helyt nemcsak a katedra mögött, hanem az egykori mezőváros krónikásaként számos könyvet jelentetett meg. Emberi méltósága, értékekben gazdag szelleme és nemzetiségre méretezett hite szerint cselekedett és végezte kötelességét.

Élete folyamán számos elismerésben részesült. Példás pontossággal véghezvitt munkájára az iskolaügyi minisztérium is felfigyelt, 1987-ben az Iskolaügy Példás Dolgozója érdemmel kitüntette. A Szlovák Madártani Társaság 1991-ben levélben méltatta munkáját, a magyarországi Környezetvédelmi minisztérium Sajtó Önálló Osztálya a miniszter úr nevében mondott köszönetet tevékenységéért egy szakmai könyv- és kiadványcsomag kíséretében. 1999-ben László Miklós, a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi minisztere köszönetnyilvánítását egy szakpublikációs anyaggal együtt vehette át. 2007-ben megkapta Gúta város Pro Urbe díját.

„Mint szabad puszták vad paripái, rohannak, tovatűnnek életünk évei. Szinte villanásnyi idő alatt a múlt homályába vesznek évtizedek, évszázadok… Az emberiség történelmi, gazdasági, politikai tevékenységének ismerete „világítótorony” korunk nemzedékeinek. Már a görög bölcselők hirdették: aki a múltat, ősei életküzdelmét ismeri, könnyebben tájékozódik a jelen és a jövő útvesztőiben… Tudatosítjuk magunkban, hogy elvész az a nép, amely elfordul múltjától vagy kallódni hagyja annak értékeit.” – írta a Gúta és környéke a múlt századokban című könyvének előszavában Juhász Árpád.

Nyugodjék békében!

Főbb publikációi: Gyérülő madárvilágunk védelmében (1977), Veszélyben Földünk élővilága (1980), Természeti környezetünk védelme (1981), Gúta (Kolárovo) rövid története (1976)… Gúta és környéke a múlt századokban (1996), A víz krónikája : Árvizek Gútán : Jön az árvíz, jön az árvíz...! (2005).

Borka Roland

A szerző felvételei